Az NB1 nemrég lezárult szezonjának számait feldolgozó sorozatunk előző két részében megnéztük a saját nevelésű, külföldi és fiatal focisták előfordulásának arányait, most pedig egy még izgalmasabb témakört fogunk feldolgozni: bemutatjuk, hogy egész pontosan honnan kerülnek elő azok a játékosok, akik hétről hétre pályára léptek kis hazánk pályáin.

Igazán velősen megfogva alapvetően két helyről jöhetnek a focisták: külföldről és Magyarországról. De nyugalom, ennél jóval többet is el tudunk árulni róluk! 

Ennek érdekében azonban segy icipici módszertanozást is elő kell vennünk, úgyhogy essünk is túl rajta. A játékosokat legegyszerűbb módon játékosonként tudjuk nyilvántartani, és mivel világosan tudjuk, hogy 355 db különböző labdarúgó lépett pályára a szezonban, egy gyors magyarság-ellenőrzés után ki is jelenthetjük, hogy 205 db (58%) magyar és 150 db (42%) külföldi volt közöttük. A magyar státusz definiálását már leokéztuk az első cikkünkben, így most csak a lényeget ismételném meg: a magyarságot elemzésünk szempontjából nem állampolgárság vagy hazafiság alapján határozzuk meg, hanem a magyar utánpótlásrendszerben legalább 3 évet eltöltő személyeket tekintjük „futballmagyarnak”.

Szerencsére a játékosok bruttó számnál jóval részletesebb adatok is rendelkezésünkre állnak, így határozottan pontosabb képet tudunk adni az egyes játékosok jelentőségéről a játékperc adatok összenézésével, ha pedig a magyar – külföldi arányt szumma játékperc alapján nézzük meg, akkor 55-45%-ot kapunk.

A két arány közötti eltolódás azt jelenti, hogy egy külföldi játékos átlagosan több játékpercet tett hozzá a ligához, mint egy magyar. Ez alapvetően teljesen logikus, hiszen a külföldi játékost jellemzően hosszas keresgélés után jelentős fizetési teher mellett hozza magához az adott csapat, addig a hazai játékosok között számos olyan utánpótláskorú fiatalt találhatunk, akik csak egy-egy meccsre ugrottak be egyfajta vészmegoldásként. Egészen konkrétan tehát egy külföldi játékos átlagosan 1171 percet (majdnem pontosan 13 meccset) játszott a ligában, míg egy magyar 1055-öt (kicsit több, mint 11 és fél meccset) töltött a pályán – ezek a számok a maximálisan elérhető 2970 perchez képest (33 teljes meccs) bizony eléggé alacsonynak tűnnek.

A külföldiek

Most hogy az alapinformációkat megismertük, nézzük meg pontosabban azokat a származási helyeket, és udvariassági alapon kezdjük a vendégekkel, azaz a légiós játékosokkal. Első körben a legegyszerűbb és leglátványosabb ábrázolással kezdjük, és felrakjuk az NB1 légiósait a világtérképre: a kaparós térképünkön végül 5 kontinens 42 országa köszön vissza:

A 20 legtöbb játékost adó országot (ez egyben a legalább 3 játékost adó országok listája) grafikonra rakva azt láthatjuk, hogy a lista elejét a környező országok dominálják le, az első 5 helyre csak szomszédos országok férnek fel.

Ez a tény persze nem különösebben meglepő, hiszen a környező országok labdarúgói számára (sőt, értsük ide Boszniát és Észak-Macedóniát is) a magyar liga mind földrajzilag, mind anyagilag kedvező opciót jelent a potenciális légiósok számára. Érdemes megjegyezni, hogy Románia, Szlovákia és Ukrajna esetében több „magyar légiósról” is beszélhetünk, azaz olyan magyar nemzetiségű játékosokról, akik ugyan a külföldi utánpótlás-rendszerben nevelkedtek, de később a magyar ligában helyezkedtek el. Ez a folyamat várhatóan csak erősödni fog a közeljövőben, hiszen a hazai fociirányítás eltökélt szándéka, hogy a Kárpát-medencét behálózó magyar irányítású akadémiai hálózat az NB1-be húzza a jellemzően magyar nemzetiségű fiatalokat – ennek a folyamatnak egyelőre az elején vagyunk, ugyanis csupán 3 U23-as határon túli magyar lépett pályára a szezonban.

A játékosszámról a játékperc szerinti adatokra lépve igazán érdemi tendencia-változást nem láthatunk, továbbra is Ukrajna, Szerbia és Horvátország dominál, de a játékosszámhoz képest előre lépett Nigéria és Bosznia is. Igazi csemegéket persze a lista legaljára érve találhatunk, ahol a korántsem közeli Kolumbiát (236 perc), Argentínát (228 perc) és Szíriát (30 perc) találhatjuk. Természetesen ezek a percértékek már egy-egy játékos tevékenységét foglalják össze: Kolumbia és Argentína esetében a DVTK és a Fradi egy-egy közepesen sikerült igazolásáról beszélhetünk, míg Szíria esetében egy, a Fradi által még utánpótláskorúként igazolt tehetség szárnypróbálgatásairól van szó.

A hazaiak

A magyar játékosok értelemszerűen nem a származási országuk, hanem nevelőklubjaik alapján tudjuk elemezni – nevelőklubként azt a klubot jelöljük meg, ahol az adott játékos 14 és 19 éves kora között a legtöbb időt töltötte. Első körben megint a látvánnyal nyitunk, így a főbb trendeket a következő egyszerű infografikán lehet áttekinteni:

Ahogy láthatjuk, az NB1 utánpótlásképzése erőteljesen az ország közepére koncentrálódik, de a vidéki fellegvárak köszönik szépen, darabra nagyjából megvannak. A játékosszámot azonban ezúttal mindenképpen érdemes játékpercre is átkonvertálni, ugyanis itt már jóval érdekesebb mozgásokat tapasztalhatunk: a legjobb példa a Kisvárda, aki 5 játékosával a középmezőnybe tartozna, de a 179 összesített játékperc (fejenként 36 (!)) egyből az utolsó előtti helyre repíti a szabolcsiakat.

A szempontváltás az első helyezett is lecseréli: hiába van a Honvédnak 26 NB1-es játékosa, az MTK 22-es csapata játékpercben rádupláz (33.675 vs 16.244 perc) a kispestiekre. Kifejezetten érdekes tehát, hogy a 2019/2020-as évben úgy adta kiemelkedően az MTK a legtöbb játékpercet, hogy a profi klub a másodosztályban tengődött, így jövőre jó eséllyel egy még kirobbanóbb MTK-dominanciára számíthatunk. Hasonló szempontból megsüvegelendő a Haladás negyedik helye, hiszen szintén NB2-es csapatról van szó, de persze náluk nem kell számítanunk óriási előrelépésre a következő szezonban.

Érdekes továbbá megnézni, hogy a lista első három NB1-es csapata nevelőklubja (DVSC, FTC, Honvéd) mennyire eltérő módszerrel gyűjtögette a perceket. A DVSC esetében szinte kizárólag a profi klub saját nevelésű játékosai gyűjtötték a pontokat, a Honvédnál ez kb. fele-fele arányban oszlott meg, a Fradinál pedig szinte senki (292 perc) nem lehetett próféta a saját hazájában, és 18.000 játékpercet más klubokban gyűjtöttek össze a zöld-fehér neveltek. A lista további részében aztán egy erős NB1-es blokk (Újpest, PAFC, Paks, Kaposvár) után a középmezőnyben váltakozva tűnnek fel a további NB1-es és NB2-es csapatok, majd néhány egzotikusabb csapat (Dunaharaszti, Verpelét, Tisza Volán) a sort pedig végül a Dunaújváros 6 játékperce (Báló Tamás, Paks) zárja.

Az NB1 legutóbbi szezonjában pályára lépett 204 labdarúgót, tehát összesen 30 nevelőklub „állítótta elő”, ami arra enged következtetni, hogy ahhoz, hogy valaki profi labdarúgó lehessen, szinte biztosan egy legalább NB2-es csapat utánpótlásképzésében kell részt vennie. Ami pedig igazán figyelemreméltó, az az, hogy ebbe a 215.934 játékpercbe és 30 klubba nem tudott beférni a bajnokság 4. helyén záró Mezőkövesd, akik tehát 2013 óta tartó élvonalbeli tagságuk óta nem tudtak egy olyan játékost kinevelni, aki akár egy tét nélküli meccs időhúzó cseréjének elfért volna.