A külföldön játszó magyar játékosok mostanában gyakori mérőszámai a magyar labdarúgásnak. Ha sok külföldön játszó játékosunk van jó a focink, ha kevesebb, akkor nem annyira. Sokat emlegetik azt is, hogy egyre több a topligás játékos, egyre jobb a magyar foci, illetve, hogy a sikeres EB még nagyobb lendületet adott nekünk. De vajon tényleg így van? Növekedett a légiósok száma? Ha igen, akkor jó bajnokságokba igazoltak fiaink? Ennek próbálunk utána járni egy rövid történelmi áttekintés után.
Ma közel 30 válogatott kerettagú játékosunk játszik külföldi bajnokságokban. Nekik köszönhetően megismerhettük a katari, kínai vagy éppen az amerikai labdarúgó bajnokságot is. De nem mindig volt ez így. Vajon régen is ennyien játszottak külföldön? Erre próbálunk meg választ találni, a történelmi áttekintőből kiderül, hogy kontinensünk mely részei ismeretlenek még számunkra, illetve kinek is köszönhetjük az első felfedezést.
Módszertanunkat tekintve azokra a magyar játékosokra szűkítettük a kört, akik valaha válogatott kerettagok voltak. (Ez a módszer felvállaltan kihagyja azokat a félprofi játékosokat, akik inkább külföldre költöztek, mintsem klubot váltották, de talán ez nem is olyan nagy baj.) Emellett mivel jóindulatúak vagyunk, és egyébként is a bajnokságok felfedezéséről van szó, egy csapat miatt az egész országot felfedezettnek tekintjük. Emiatt fordulhat elő, hogy valaki esetleg kimaradhat a felsorolásból, hiszen előtte abban az országban már játszott valaki. A vizuális ábrázolásban segítségünkre lesz a mostanában oly divatos kaparós térképünk.
A kezdetek
A legutolsó kérdésre találjuk meg elsőként a választ, amelyért egészen 1919-ig kell visszanyúlnunk, addig a Payer Imréig, aki az első külföldre szerződött magyar labdarúgó volt. A 21-szeres magyar válogatottat a bécsi WAC csapata igazolta le a Ferencvárosból. Rögtön ebben az évben a második légiósunk is megszületett Schaffer Alfréd személyében, aki az MTK-ból került a Basel csapatához. Neki egyébként még több bajnokság felfedezését is köszönhetjük, de ne rohanjunk annyira előre. Az első évben tehát az alábbiak szerint nézett ki a légiós világtérképünk.
1920-1940
Erős kijelentés lenne azt mondani, hogy az 1919-es lendület elindított valamit válogatott játékosainkban, de az tény, hogy a következő 20 évben több ország is csatlakozott, a már korábban is említett Schaffer Alfréd hathatós segítségével, aki a Nürnberg, Wacker München és a Sparta Praha csapatát is megjárta. Mellette Bukovi Márton is külföldre igazolt, nevezetesen az Alba Rómához, valamint Guttman Bélának és Sas Ferencnek köszönhetően Észak és Dél-Amerikába is eljutottunk.
1941-1960
A második világháború után sem indult meg a nagy kivándorlás Magyarországról. A kevesebb légióst természetesen az is indokolja, hogy a politikai helyzet nem könnyítette meg a külföldre igazolás lehetőségét. Tóth Mátyás, Kovács Miklós és Sárvári Ferenc ekkor igazolt a Club Atletic Oradea csapatához, amely bár akkor még szintén a Magyar Bajnoksághoz tartoztak, de ennek ellenére jóindulattal nekik adjuk Románia felfedezését. Sas Ferenc Argentinán belül váltott klubot, a Boca Juniorsból a Maccabi Buenos Airesbe igazolt. Kubala László pályafutása is ezekben az években indult be, először a Slovan Bratislava, majd a Pro Patria, végül pedig a Barcelona játékosa lett. 1957-ben Kocsis Sándor hódította meg Zürichet, míg 1958-ban Puskás Ferenc a Budapest Honvéd csapatából igazolt a Real Madridba. Nézzük is meg gyorsan, hányadán állunk a térképünkkel.
1961-1980
A következő 20 év a Benelux államok meghódításával telt, amely egyetlen játékosnak köszönhető lényegében, Varga Zoltánnak, aki 1970-től 1978-ig a Standard Liége, Hertha Berlin, Aberdeen, Ajax, Borussia Dortmund és az Augsburg csapatában is megfordult. Rajta kívül Kubala László távozott a Toronto Falcons csapatához, míg Kü Lajos a belgiumi frontot erősítve az FC Brugesbe igazolt. Ennek köszönhetően Európa egyre színesebb lett.
1981-2000
Ez az az időszak, amelyet az olvasók nagy része már talán saját emlékeiből tud ellenőrizni, viszont itt a pokol is elszabadul kivándorlás terén, győzzük majd felsorolni a jobbnál jobb játékosokat, akik külföldre igazoltak. Itt kezdjük el a teljesség igényei nélkül, inkább az új országokra szorítkozva felsorolni a labdarúgókat. Rengetegen igazoltak a belga és a holland bajnokságba, valamint bőven akadt képviselőnk Izraelben is, ami nem mellékesen egy újabb ország. Az ezredforduló közeledtével megindult a nagyobb mértékű kivándorlás Németországba is. Lipcsei Péternek és Fehér Miklósnak köszönhetően meghódítottuk Portugáliát, Kiprich József és Kozma István közreműködésével pedig Ciprust. Détári Lajos rengeteg országban fordult meg és bizonyította a magyar labdarúgás jó hírét, többek között 1988-ban görög pályafutását is megkezdte az Olympiacos csapatában. Horvátország is csatlakozott a listához – nem is teljesen értem eddig miért nem fedeztük fel (azon túlmutatóan, hogy sokáig nem létezett az ország) – méghozzá Sztipánovics Barnabás jóvoltából, aki erős 1-szeres válogatott volt, jelenleg a Siklós FC edzője. A délszláv vonal (ilyen névvel persze nem meglepő) egyébként nagyon jól ment neki, hiszen Sztipánovics jutott el először Szlovéniába is. A nagy hajrá előtt nem is állunk rosszul – legalábbis Európában - , keleten azért még van hova fejlődni.
2001-től napjainking
A 2000-es évek elején már könnyen azt gondolhattuk, hogy az igazán lényeges célpontokat (különösen Európában) már meghódították a magyarok, azonban fiaink megmutatták, hogy bőven van még lehetőség a futballtérképen. Igaz, ami igaz a Balkán, illetve kelet felé eddig még nem nagyon nyitottunk. Aztán jött Ferenczi Pista, aki 2002-ben játszott Bulgáriában a Levszki Szófia együttesében. Kenesei Krisztián 2003-ban hatalmas early adopterként vette az irányt kelet felé, mikor a friss bajnok Zalaegerszegtől a Beijing Guoan csapatába igazolt, ahol 36 meccsen 12 gólig jutott. Majd Bodnár László nyitotta ki Ukrajna kapuit, amikor a Debrecenből a Dinamo Kijevbe távozott. Következzen Kovács Péter, aki gyakorlatilag egyedül vette be fél északot, a kétezres évek elején még Finnországban, utána pedig egy rövid belga kitérőt kivéve végig Norvégiában focizott. Az ő tökéletes kiegészítője Rabóczki Balázs kapus, akinek 2 válogatott meccs jutott, viszont játszott a Norrköpingben és az FC Köbenhavnban is. Egy válogatott játékos Oroszországba való igazolásáig 2009-ig kellett várni, Huszti Szabolcs ekkor csatlakozott ugyanis a Zenit csapatához, ahol 3 év alatt 58 meccsen lépett pályára. Lengyel barátainkhoz először Lovrencsics Gergő merészkedett ki, aki a Lech Poznan színeiben nyújtott teljesítményéért érdemelte ki a válogatottságot, mostanra pedig - talán kicsit elhamarkodottan - hazajött levezetni a Ferencváros színeiben.
Az utóbbi évek olyan területekre vezettek el minket, amelyekről álmodni sem mertünk. Dzsudzsák Balázs az Al-Vahda, míg Kleinheisler László az FC Astana csapatába igazolt. Németh Krisztiánról sem feledkezzünk meg, aki két amerikai csapat között tett egy rövid kitérőt Katarba, az Al-Gharafa csapatánál. Feczesin Róbert tovább erősítette az ázsiai frontot a Csonnam Dragons csapatával, ahol eddig 18 meccsen 7 gólig jutott. A vége felé közeledve jöjjön Vadócz Krisztián, aki a Budapest Honvédból indulva az utóbbi pár évben behúzta Ausztráliát(Perth Glory), Indiát(Mumbai City) és Hong Kongot(Kitchee SC) is. Végül de nem utolsó sorban van nekünk még három vándor madarunk, akik bár Vadócz nyomába nem érhetnek, mégis olyan területeket nyitottak meg, amelyek mások számára nehezen elérhetőek. A honosított brazilunk Leandro szerencsére úgy érezte, hogy egy évre haza kell térnie Dél-Amerikába a Paranaense csapatához, míg Sándor Györgynek saját hazája nem jelentett elég kihívást, így idegen kultúrák után nézett Szaud-Arábiában, az Al-Ittihad csapatában próbálta ki magát, ahol 10 meccsig jutott 2013-ban. Gyepes Gábor maradt a végére, aki levezetésként még a Soroksár előtt kipróbálta a maláj levegőt, és lenyomott 14 meccset a Sarawak FC-nél.
A térképre nézve az látszik, hogy a Balkánon és a balti államokban még mindig van lehetőség akár Európában is, de ha bárki nagyot akarna álmodni, akkor Amerika, Afrika és Ázsia tele van meghódításra váró országokkal. Mindenesetre az elmondható, hogy sokat köszönhetünk fiainknak, ha a világ megismeréséről van szó, hiszen az évek során felhalmozott 42 országgal túltesznek a Ryanairen és a Wizzairen is együttesen, akikkel 35 országba repülhetünk Budapestről.(42>35)
A végeredmény pedig így néz ki:
A "rövid" történelmi áttekintőnk után következő bejegyzésünkben belevágunk a konkrét elemzésbe, amiből kiderül, hogy az elmúlt 10 évből, melyik volt a legsikeresebb légiós év, a külföldön játszó focisták és a csapatok minőségét tekintve.
